A cipők története 1. rész

A lábbeliviselet kialakulása elsősorban azzal magyarázható, hogy az ember testét, így a láb felületét is védeni kellett az időjárás viszontagságaitól, talaj egyenetlenségeitől, másodsorban pedig a járás, munkavégzést segítette elő.

A ma is alkalmazott forma a talp alá kötött fakéreg vagy bőrtalpból alakult ki. Kezdetekben a célszerűség és praktikum jellemezte a kialakítást, később már a divat is befolyásoló tényező lett. A kialakulástól kezdve a legfontosabb alapanyag az állatokról lenyúzott bőr volt. Egyes néptörzsek csak növényi rostokból, indákból font szandálokat viseltek, melyek Egyiptomban is elterjedtek. Bennszülött törzsek a mai napig készítenek pálmalevélből lábbelit. A feldolgozásra váró állatbőrt sóval, füstöléssel tették tartós viseletté, melynek nagy hagyománya volt az indián törzseknél. A világ különböző tájain eltérően alakult ki a cipő formája. Egyes népcsoportok a már fentebb említett szanált hordták. Más népek bőrharisnyához hasonló magas szárú cipőt viseltek, ami háború idején nagyon praktikus volt.

A népvándorlások korában a kultúra, gasztronómia mellett a divat is keveredett a különböző etnikumok között. Keletről származik a magas, fa talpú lábbelik viselete, aminek nyomait a mai napig láthatjuk a legtrendibb modelleknél: gondoljunk csak a platformos talpakra, vagy a 90-es évek nagy slágerére, a holdjáró cipőre. :)

De ne ugorjunk még ennyire előre...
A középkorra oly jellemző gótika a cipődivatban is megmutatkozott. A csúcsívet, mint forradalmi újdonságot mutatták be a látványosabbnál látványosabb darabokon. Még a hadifelszerelésben is jelen volt az akkori trend, csőrös páncélcipő formájában. Minél hegyesebb és hosszabb volt a cipő orra, viselője annál nemesebb személynek számított. Gondoljunk csak bele, milyen fájdalmas lehetett akkor a férfiaknak nemesnek lenni... :) Messze volt még a memóriahab vagy antistressz talpak világa! Saját szenvedésükön keresztül a nemesek is rájöttek, hogy a túl hegyes cipőorr nehézkessé és fájdalmassá teszi a járást, így az udvari bolondok jellegzetes viselete lett, az orrán csengővel díszítve.

A reneszánsz a cipők terén is magával hozta a változást. A 'sarokba dobva' a hegyes orrú lábbelit, széles orrú, finom bőrből készült papucsban, szandálban kezdtek járni a tehetősebb polgárok, melyek jóval nagyobb komfortérzetet és kényelmet biztosítottak viselőjük számára.
A kor jellemzője a hölgyek számára a sudár, magas termet. Alacsony növésű hölgyek ezen a cipőjükre szerelt, magasított fatalppal segítettek, mely a ruha alatt nem látszott. Akár a 25-30 cm magasságot is elérhette egy-egy ilyen kiegészítő darab. A külsőségen kívül rendkívül hasznos kiegészítője volt az előkelőségek mindennapjainak. Mivel abban az időben még nem volt megoldott a szemétszállítás, szennyvíz és esővíz elvezetés, így száraz lábbal és ruhában tudtak átkelni egyik helyről a másikra.

Következő blogunkban haladunk majd előre az időben és találkozunk még ma már hihetetlennek tűnő viseletekkel!

Addig is nézz körül női és férfi cipőkínálatunkkal, melyek tökéletesen követik az idei divatot! :)