Visszatekintő blog írásakor minden egyes évtizedet boncolgatva kezdhetnénk azzal, hogy ezek az évek koraszakalkotóak voltak, maradandó nyomot hagytak maguk után, felejthetetlen emlékeket adtak a benne élő korosztálynak… és folytathatnánk tovább. A lényeg, hogy valóban igazak ezek az állítások az összes évtizedre, melyet sorozatunkban fókuszba helyezünk (és persze azokra, melyek most kimaradnak).
A divatteremtő 60-as évek után a következő évtizedbe kalandozunk. A 70-es évek is igazán változatos évtizedet produkáltak a trendek sorában. A vietnámi háború az évtized közepéig kitartott, ami jelentősen megváltoztatta Amerika külpolitikáját. A háború elleni tiltakozás mozgalmaként kialakult hippikorszak is tartott még, de lassan veszített népszerűségéből.
Az egyéniség megteremtéséről, a szabadságvágy kifejezéséről szóltak ezek az évek. A klasszikus forma és mintavilágtól való elrugaszkodás is hűen tükrözi a szabadság utáni elképesztő vágyakozást. Mai szemmel egyes darabok igen vicces összhatást mutatnak.
|
A 70-es évek elején a hippikultusz még éreztette hatását. Stílusát élénk színek és nagy minták jellemezték. A batikolt ruhadarabok, rövidebb és hosszabb sálak gyakori viseletnek számítottak. Ekkor kezdett divatba jönni a rendkívül rövid nadrág a férfiak körében, ami a mai boxer alsónál is rövidebb szárral rendelkezett. Szerencsére, a feledés homályába merült és nem bukkant elő újra a retro ruhák újjáéledésekor. :) |
Trendi ruhadaraboknak számítottak a testre feszülő overálok, melyek kihagyhatatlan kellékei voltak a korabeli diszkóöltözetnek. Az Abba nevét mindenki ismeri, bármelyik évtizedben született is. Fellépőruhájukban megjelenítik, amit a 70-es évek divatja teremtett. Zenéjük által pedig legendákká váltak.
Meghatározó volt a farmer. Nők és férfiak egyaránt szívesen viselték. Talán erről a ruhadarabról mondható el, hogy sosem megy ki a divatból. Legfeljebb kicsit átalakul. Átalakulás, megújulás és újra az ABBA-nál vagyunk. A klasszikus farmer új értelmet kapott: színátmenetek, hímzések díszítették ruháikat. |
|
Az elegáns viselet sem maradhatott ki a megújulásból. Az öltönyök szabása karcsúbb lett, jobban kiadva viselője idomait. A bátrabbak között voltak népszerűek az élénk színű öltönyök és ingek, amit csak a harmadik vagy negyedik gombtól gomboltak be. Így tele voltak a diszkók kigombolt mellkasú férfiakkal. A kevésbé bátrak választották a pasztellszíneket és ők több gombot hagytak zárva az ingjükön. :)
Extravagánsnak számított a trapéznadrág öltönyhöz való párosítása. Amennyiben ez még kihívó színnel párosult, viselője biztos lehetett benne, hogy kellőképpen figyelemfelkeltően volt felöltözve. :)
A férfiak körében is találkozhattunk magas sarkú cipővel ebben az időszakban. Általában az exhibicionista vagy művész emberek hordták, az átlag férfi hagyományos lábbelit viselt.
|
A virágmintától a geometriai alakzatokig minden megtalálható volt a női ruhákon. Szintén népszerű volt az overál és a magas derekú nadrág. A hölgyek ruhatárából sem maradhatott ki a trapéznadrág, mely gyakran könnyű, lenge anyagból készült. Magas szárú, változatos színű csizmákban pompáztak a 70-es évek lányai. |
|
Színek, anyagok, formák kavalkádját kaptuk a 70-es évektől. Sok stílusjegy napjainkban is visszaköszön. A tanulság (ha van), hogy az extrém ruhadarabok, cipők mellett mindig szükség van hétköznapi modellkere is az otthoni kollekciónkba, melyeket megtalálhatsz webshopukban, ahol az egész család számára beszerezheti a kényelmes, minőségi cipőket.