Tippek a tökéletes csizma kiválasztásához

Csizma vásárláskor nem csak az aktuális trendekhez igazodva kell választani, sokkal fontosabb odafigyelni arra, hogy milyen testalkatra és milyen lábra választunk. Figyelembe kell venni a magasságunkat, lábunk arányait; azt, hogy vastag vádlink vagy esetleg vékony bokánk van. Mivel a téli csizmák ára igen borsos tud lenni, így érdemes minden szempontból a legtökéletesebbet megtalálni és arra költeni. Megéri befektetetni egy valódi bőr darabra, hiszen ezek időtállóak, több szezont is bírni fognak, valamint vízlepergető tulajdonsággal is rendelkeznek.

Nézzük, mire érdemes odafigyelni, ha a testi adottságainkhoz passzoló csizmát szeretnénk megtalálni:

Erős boka
Ha valaki erős bokával rendelkezik, akkor nem ajánlatos olyan fazont választani, ami elvágja a lábat bokánál. Kerülni kell tehát a bokacsizmákat és azokat a csizmákat is, amelyeknek pánt van a boka részén, ugyanis optikailag az is vastagít, illetve a figyelmet is ezekre a részekre irányítja. Azonban nem kell teljesen lemondani a bokacsizmákról sem azoknak, akik kicsit erősebb bokával rendelkeznek; jó választás lehet a bokától enyhén magasabban végződő csizmaszár és a hegyes orr vagy azok a modellek, amelyeknek az orrán díszítés található.

Vastag vádlik
Vastag vádlik esetén a keresztbe steppelt, fényes anyaggal készült vagy világos csizmák csak tovább erősítik a vádlit. Nagy divat most a rojt, minden mennyiségben, viszont sajnos a rojtos modellek is kiemelik az előnytelen részeket. Arra érdemes odafigyelni csizma vásárláskor, hogy ne olyan modellt válasszunk, aminek a szára a vádlink legvastagabb pontjánál végződik. Tippünk, hogy színben megegyező harisnyát, illetve nadrágot viselj a csizmához, hiszen ezzel szépen összeolvad a ruhanemű színe a csizmáéval, nem töri meg a vonalakat. Kényelmi szempontból pedig a gumírozott szárú csizmák a befutók.

 

Nagy lábméret
Ha valaki szó szerint nagy lábon él, akkor érdemes kerülni a szűk és mintás fazonokat, mivel ezekkel pont, hogy kihangsúlyozza nagy méreteit. Ilyen esetben megfelelő lehet a magassarkú és magasszárú csizma, ugyanis ezeknél a fazonoknál mindenki a csizma szárának hosszát figyeli és nem a nagy lábméretet. Jó választás lehet még a bakancs vagy az eszkimó csizma; vastagságukkal kompenzálják a láb méretét.

 

Széles lábfej
Kerülendőek azok a darabok, melyeknek a lábfej részén díszítés és fűző található, vagy világosabb anyaggal készült ezen része a csizmának, ugyanis ezek még inkább szélesítik a lábfejet. A csizma orra nyújtott legyen, szögletes vagy hegyes. A kerek orrú csizmák kihangsúlyozzák a széles lábfejet. Válassz olyan csizmát, aminek van legalább egy kis sarka. Igyekezz optikailag nyújtani a lábfejet.

Alacsony hölgyeknek
Az alacsony hölgyek általában a magas sarokkal próbálják kompenzálni magasságukat, viszont nem minden esetben lehet ez a jó megoldás. Pont ellenkezőleg hat látványban például az, ha egy nagyon alacsony nő óriási magassarkú csizmában flangál az utcán. Alapelv, hogy a magas sarok nyújtja a lábakat, viszont mindent csak mértékkel szabad alkalmazni. Érdemes odafigyelni arra, hogy boka körül ne legyenek díszítések, ráncolások, pántok és csatok, ugyanis optikailag ezek vastagítják és rövidítik is a lábat. Olyan magasszárú csizmát válassz, aminek a szára felér legalább a térd aljáig.

Bárkinek bármikor - az igazi jolly joker: a magassarkú csizma
A magas sarok mindenkinek jól áll, optikailag nyújtja a lábakat és keskenyíti is a bokát. A magassarkú cipők és csizmák a legnőiesebb darabok, nem véletlen, hogy ha elegánsan kell megjelenni valahol, akkor minden nőnek a magas sarokra esik a választása. Hóban és jégben semmiképp sem ajánljuk a tűsarkú csizmákat. A designereknek köszönhetően különböző sarkú csizmák közül választhatunk, így könnyedén találunk olyan magassarkú csizmát, amiben stabilan tudunk járni télen is.


Korábbi csizma kisokost tartalmazó írásunkból tájékozódhatsz a csizma sarkakról.



 

Vissza


Címkék
Ara (2)Birkenstock (5)Bugatti (9)Búfalo (2)Desigual (14)Divat Hírek (54)Divat táska (3)Férfi papucs (4)Gabor (15)Geox (2)Gerry Weber (1)Grendha (5)Gyerek cipő (1)Gyerek papucs (2)Hello Kitty (1)Högl (1)Iguana (1)Illatszer (1)Ipad tok (2)Jana (1)KangaRoos (2)Lloyd (2)Marco Tozzi (2)New Balance (5)Nike (2)Nyári kollekió (1)Női cipő (20)Női papucs (5)Posh Wellies (1)Rieker (5)Rieker cipő (6)S.oliver (18)Skechers (4)Sport Hírek (9)Tamaris (20)Tamaris csizma (10)Tavaszi kollekció (2)Testpermet (1)Tom Tailor (6)Tommy Hilfiger (1)Téli kollekció (12)UVEX (1)Waldlaufer (1)adidas (5)ajándék (1)akciók (3)body sculpture (1)bokacsizma (20)bugatti cipő (3)bőrönd (1)cipő (59)cipőápolás (3)csizma (27)divatos (36)egyedi (10)fitness (3)futócipő (4)félcipő (1)férfi cipő (16)gumicsizma (1)hátizsák (6)hótaposó (3)ipanema (7)ipanema flip-flop (2)iskola (1)iskolakezdés (2)kabát (2)karkötő (2)karácsony (1)kesztyű (2)klumpa (1)kártyatok (2)kényelmes (28)környezetvédelem (3)magassarkú (2)meleg (2)nubuk (1)nyaklánc (2)női táska (6)papucs (3)praktikák (3)puha (1)pénztárca (5)rider (8)rucanor (2)s.Oliver cipő (8)sapka (2)sport (2)sportcipő (1)sportos (3)sportszer (2)szandál (14)szilveszter (1)színes (15)sál (2)súlyzó (1)tavaszi cipők (9)tippek (3)tornacipő (3)táska (13)téli csizma (2)túrabakancs (1)túracipő (1)velúr (1)vidám (10)vízálló (4)zaxy (1)Új kollekció (36)ékszer (3)írószer (1)új (18)őszi cipők (19)őszi kollekció (14)